Behívtam magamhoz Marit, beszélnem kell vele, mert ez így nem mehet tovább.
Először is, valóban jól áll neki ez a szexi Mikulás jelmez, de mégsem hordhatja a föld alatt, mert itt mégiscsak férfiak laknak kérem. Az, hogy egy nővel élünk együtt, nincs ebben semmi probléma, megmondta ezt Máté is, aki pedig igazán ért az emberi ügyekhez. Az sem szerencsés, hogy nemsokára kitavaszodik, és ő még mindig rénszarvasokkal fotóztatja magát. De ez volt a kisebbik baj. Szóltam neki, hogy üljön le arra a sámlira, mit az MMA elnöke faragott ki, és hallgasson meg, ne vágjon közbe, és húzza össze a köpenye dekoltázsát.
Figyelj, ha egyszer jól cselekednél! Csak egyszer! Ráadásul ebben az esetben még cselekedned sem kellett volna semmit, elég, ha ülsz a tévé előtt, iszod a Nescaféd, és arra vársz, hogy teljen az idő. Ebben az esetben nincs fellebbezés, akadékoskodás, hátsó üres oldalak aláírása, egyszerűen törvényerőre emelkedik, amit a magyar bíróság első, majd másod fokon is kimondott: érvényes a Klub Rádió szerződése. Ehelyett te az utolsó pillanatban bedugtad a BDSM szerkódból a szöges cipődet, aminek a sarkában a levél, és amiben azt írod, hogy a NHNN nevű vírus jogkövető magatartása miatt…Megőrültél! Az egész világ már erről a nyomorult Klub Rádióról beszél. Lehet, hogy ők majd elhallgatnak, ha nem, majd lecsap a TEK, de a világból mindenhonnan hallatszik a röhögés, meg a fújolás. Van, aki azzal gyanúsít, persze én nem hiszem, hogy az Aratónak dolgozol, mint marketinges. Az nekem is gyanús, hogyan tud ez a rádió reklám nélkül életben maradni, de azért abban hiszek, hogy nem vagy áruló. A lúzereket elárulod, akkor nem marad senkid. Egyedül maradsz az élet harcában, mint VV Zsuzsi a zuhanyrózsa alatt. Csak anyád néz könnyekkel szemében.
Mari ideges lett, azonnal átöltözött az inkvizítori ruhájába, ami fekete volt, és nyakban zárt. Rágyújtott egy kubai szivarra, amit még fekete rabszolganők puhítottak a combjukon, és olyan komoly arccal, ahogy a színházban Shakespeare előadásokon látta, bevallotta.
– Nem én akarom, hogy dögöljön a saját mocskába az a buzi, liberális rádió, hanem Ő.
– Ő?
– Ő.
– Biztos?
– Igen.
Sokáig csend volt köztünk, én azért kussoltam, mert hibát követtem el, ezentúl Mari megzsarolhat, mert az ŐT kétségbe vonni nem lehet, erre mindenki megesküdött. Az Ő egyébként többes szám első személyben beszél, de azt gondolja, hogy ÉN. Mindegy, bonyolult, a lényeg az, hogy őrültségnek tartottam, hogy a hatalom a világ előtt pofozza az elhíresült ellenzékét. Az ilyeneket a csatornában kell elintézni, mármint a média versenyében, de nem hallgatnak rám. Ő, MI, ÉN egyszerre őrjöngeni kezdett, amikor véletlenül rátekert a 95.3.-ra, és meghallotta benne kedves Bolgár urat. Utasította Marit, hogy domináljon.
A baj az, hogy még most is azt gondolom, hogy igazam van, és Ő téved. Pszt. Csak csendben. Az is lehet, hogy lúzer?! Lehetetlen, mert akkor kis ő-vel mondanánk a nevét esti imáinkban.
Mindenesetre holnap szólok Jeszinek, ő gyanútlan a nők terén, nehogy felkérje Marit médiumnak, ha asztaltáncoltatással egybekötött kommunikációt akar rég eltávozott rokonaival.