Hoós Tibor járt nálam, és arról érdeklődött, nyithat-e postafiókot a 4 Metró titkos vájataiban?
Végre! Szombathely nem akar kimaradni a Nagy Nemzeti Lúzer versenyből, aminek a Toldi futam nevet adtuk. Elhihetitek nekem, hogy jobban drukkolok ennek a városnak, mint például Miskolcnak, vagy Pécsnek. Hoós Tibor járt nálam, és arról érdeklődött, nyithat-e postafiókot a 4 Metró titkos vájataiban? Fontos lenne a kialakult helyzet miatt, nem beszélve arról, ha jók a tapasztalatai, talán egy hálózsákot is bérelne itt. Látszott rajta, hogy zavarja a környezete, pedig Mari most is bombázó volt, múlt héten kapott babydollában főzte nekünk a kávét.
Én azonnal bíztattam, nem érdemes várnia, ő közénk tartozik, mindig lesz számára priccs a nyomócsövek alatt. Lássuk be, jogosan hitte azt, hogy egyedüli pályázóként, a bírói kar támogatásával, őt nevezik ki a Szombathelyi Törvényszék élére. Ja, azért pályázott, mert azt mondták neki, hogy pályázni kell. Tehát nem tehet arról, hogy úgy viselkedett, mint egy hülye, ezt visszautasítom. Bár hülye az, aki ma Magyarországon hisz a pályázati rendszerben, legyen az bármilyen. Vagyis filozófiai kérdés, ki a hülye, belátom.
A kézből etetésre kapásból egy példa, mondjuk Szombathely. Handó Tünde (bírónő, és profi feleség) nem tett mást, mint amit elvártak tőle, döntött egymagában, vagy talán mégse, de az biztos, hogy nem a pályázatok alapján, mert akit kineveztek, az nem is akarta azt, amit most megkapott. Nekem tetszik Tünde bátorsága, igaza van akkor, ha nem foglalkozik majd az európai, ellenzéki kritikákkal, hogy a magyar bírói kinevezésben kézi irányítás van. Mi más lenne tahók? Majd robotkar fogja kiválasztani az elnököt? Lúzerek az európaiak, ha azt hiszik, hogy Tünde foglalkozni fog talárja patyolat tisztaságával. Különben is, praktikusan, fekete.
Őszintén, megmondom, képtelen voltam a bíró kollega érzékenységével foglalkozni, mert egyetemi éveim mesterét, Margócsy Istvánt várom, tudom, hogy egyszer eljön hozzám, ide le a sötétbe, ahol még a patkányok is békésen szuszognak. Margócsy tanár úr nem volt semmit, arisztokratikus stílusban szivarozott, nem tisztelte a fiatalokat, de szerette Petőfit. Miatta örökösen a könyvtárban ültem, pakoltam magam a heti egy speckolra is, amin aztán vérengzett rendesen. Kedves emlék, amikor német darabos briketté tanult fejemnek lazán hármast adott, ami érthető volt, hisz mindent tudtam, de utána megengedte, hogy tegezzem. Vissza is éltem a helyzettel, aminek büntetése, hogy még többet követelt tőlem. Amikor elhagyom az egyetemet, alig tisztelek pár embert, például őt. Most, hallom, kicsi a bértömeg az ELTÉ-n, farigcsálni kell a tanári karból, a resztlit leporolják. Világos minden, gondolom, ez már a reform, forrás kivonással robbantunk, amivel majd utolérjük a világszínvonalat, de előtte nem árt, ha elbocsátjuk a régi, öreg, fostos mestereket. Ez a Margócsy amúgy politikailag is megbízhatatlan, ilyen vörös báró féle, nem véletlen, hogy szereti Móriczot.
Mikor elalszom Jeszi fuvola játéka mellett, annak örülök, hogy már öreg vagyok, és nem most kell egyetemre járnom. Micsoda lúzerek!