A fekete pestis hozzá képest májkrém.
Itt az idő, hogy végre kicsinosítsuk a szuperlúzerek földalatti bunkerét, amit a 4-es Metró hiába fúrt vájatában rendeztük be. Először is elneveztük a sarkokat, azok előtt tisztelegve, akik sokak tettek azért, hogy biztonságos otthonunk legyen.
Hagyó, Demszky, Kóka adta magát, de a nagyobb közösségi terek is nevet kaptak. Vitézy terem, Tarlós kuckó, Lázár lépcső. Volt benne egy hosszú cső, amiben kialakítottunk egy állandó kiállítást, amelynek anyaga folyamatosan bővül. Ez volt a balfékek oszlopcsarnoka. Ide csak azok kerülhettek, akik találkoztak Orbán Viktorral, és ez vagy a fizikai halálukat, vagy hatalmuk elvesztését jelentette. Boris Šprem, a Horvát Nemzetgyűlés elnökének műanyagból fröccsöntött figurája kezdte a sort, ami talán hiba, hisz halála előtt Áder fogadta őt. De a fekete sereg legendája már oly erős volt, hogy inkább mi is dagasztottuk. Utána már minden megfelelt a történeti hűségnek, vagyis Szultán bin Abdel-Aziz, szaudi herceg két hétig sem húzta, miután megfogta Viktor kezét, de nem járt jobban Hoszni Mubarak sem, akinek immunrendszere annyira gyönge volt, hogy két nappal később beadta a kulcsot. Szaaksavili, aki személyesen csatlakozott hozzánk, vállalta, hogy napi nyolc órában őrt áll saját maga lúzersége, és a grúzok hálátlansága miatt. Ebből vita támadt, mert sokak szerint ez Berlusconi helye volt, akit Viktor biztosított támogatásáról. Talán kitört volna a zendülés, amikor hírt hozott sánta postagalambunk. Andrius Kubilius, józanésszel fölfoghatatlan módon ( 6% százalékos gazdasági növekedés mellett is) elvesztette a litván miniszterelnöki széket, miután fogadta Vikit.
Fogadásokat kötöttünk a következőre. Merkel kapta a legkisebb odds-ot, Ficó már megérte a pénzét, de Obamára fizettünk volna a legtöbbet. Szerencsére maradt még elég hely azoknak, akik majd találkoznak a magyar miniszterelnökkel, bár nyilvánvaló, hogy Európa körkörös védelemre rendezkedett be miattunk. Viktort nem merte fogadni már senki. A fekete pestis hozzá képest májkrém.
Nagy Imrével kapcsolatosan nem tudtunk megegyezni. Formailag nem tartozik a kiállítás anyagába, hisz Viktor még a létezés spermium szintjén sem lebegett halálakor, de kétségtelen, hogy az 56-os mártír miniszterelnök újratemetése hozta földünkre az átkot, és nyakunkba ezt a kópé mosolyú, alacsony termetű, de sűrűségében is mindig őszinte gyereket. Az ő sírja volt az a trambulin, amiről elrugaszkodott, és még most is száll, ami nem csoda, mert az elrugaszkodás évében vagyunk most is. Nem fogadtuk el a Videoton foci csapatát sem, mert bár kétségtelenül mindent megtesz Viktor, hogy ezt a vidéki csapatot közutálat övezze, de erről legalább annyira tehet Paulo Sousa, vagy Csányi Sándor. De a kolbásztöltő, a kitakarított disznóól, és a dakota harcos jól mutatott a rejtett világításban.
Az alagút zeneiségét rám bízták, mint olyan volt megasztárosra, aki képtelen volt celebritását karrierre használni. Világos volt előttem, hogy Ákos, Demjén, Pataki nem hiányozhat a hangszórókból, de képtelen voltam a Compact Discónak megfelelő hangulatot találni, pedig elég ramatyul nézett ki a Keleti Pályaudvar alatti katakomba. Az egyik betongyűrűbe belevéstük Rákay Philip nevét, nem felejtve, hogy valaha DJ volt a közszolgálati tévé intendánsa. De nem aggódtam amiatt, hogy nem találok talp alá valót lúzereimnek, hisz napról napra adják el 32 ezüstért művészeink tehetségüket. Abban viszont biztos voltam, hogy a reggeli ébresztőt mindenképp Mága Zoltán hegedűjátéka hozza el, amelynek vitézi tempója jót tesz az adrenalinnak.
Amikor készen lettünk (ami nettó hülyeség, hisz egy otthon egy életen át épül), éreztük, még hiányzik valami. Hát, persze, a világítás nem volt tökéletes. Mindannyian tudtuk, hogy a barna valamelyik árnyalata illik hozzánk, de nem volt köztünk egyetértés. Nem tudtunk dönteni, de végül is nem volt baj, hisz a föld alatt tök sötét van. Nemcsak kívül, belül is.