Ezt mondta a király is Mohácsnál, majd belefulladt a patakba.
Pénteken (amikor megöltük az Istent!) volt a Román- Magyar találkozó, érthető, hogy a szuperlúzerek egész csapata (illetve a vezetőség, és ÉN) a tévé előtt kortyolta a kumiszát, és izgultunk. No, nem azon, hogy 90 percre újra miénk lesz Erdély (szúrkolói bonmot.), hanem mert sok mindent nélkülözünk itt a föld alatt, de van egy szuperlúzer focicsapatunk, Viktor adta nekünk karácsonyi játékul. Tökéletesen egyetértettünk Guzmics, és Korcsmáros beállításával, tök jó volt a bulvára most is Dudzsáknak, és örültünk Bödének, mert ő mindig úgy csinál, mintha gólt akarna rúgni. Abban is biztosak voltunk, hogy egészen más a magabiztosságuk címlapon, mint az üvöltő arénában. Fontos volt a szuperlúzereknek, hogy lelkileg érzékeny csapatot állítsunk össze, nem akartunk abba a hibába esni, amibe a vízilabdások, éhes állatok elé dobni az aranyat. És jó volt látni, hogy tényleg Dudzsák szalad a legszebben a partvonal mellett, a tévélassítások közben felszisszentünk esztétikai gyönyörünkben. Még a labda helyzete sem számított, még az ellenfél sem, csak azt sajnáltuk, hogy nem vágtak alá egy kis Vangelist.
Abban senki nem hitt, hogy csoda történik. Alázatosak voltunk már régóta, csak Gyuri szeme talány, mindegy, nem hittünk abban, hogy a negyedik percben a kapuőrségből valaki szíven szúrja a reményt. Amikor a hátvéd oda passzolta a labdát a szőrős, vasfogú románnak, tudtuk, mert már ismertük az élményt, már megint Mohács lesz, kérnék még egy felest Marika, kávé nem kell. Azóta megjegyeztük a nevét, Guzmics, és történelem lesz ő is, mint Koplárovics Béla, csak ő pozítiv volt, mert rúgott egy gólt a Manchester Unitednek. Bár, ha belegondolunk, a mi hősünk sem tett mást, azért a románok annyira nem szarok, hogy tíz méterről egy árva kapusnak gólt ne rúgjanak. Ment nekik már tizennégy évesen is, még szép, hogy most is menni fog, amikor ellenünk játszanak. Azért ők tudnak arról, hogy mi mit gondolunk róluk. És igazuk van, mert a vereség után csak egyetlen következtetést vontak le szurkolói lúzereink: igaz, hogy kikaptunk Bukarestben, de legalább nem vagyunk románok.
Egerváry nyilatkozatát Gyuri írta, de látta Fekete György is, mindenkinek tetszett az a gondolat, hogy nem szabad elfeledni az eddigi eredményeket. Ezt mondta a király is Mohácsnál, majd belefulladt a patakba. Nem felejtjük el, milyen szép volt Budapesten a 93. percben elveszíteni 3 pontot, a románok ellen, de a védelmünk világklasszis szinten megdönthető, így mentettük az egy pontot. Fontos volt, mert nem is szereztünk többet tőlük, kár, hogy Egerváry korábban négy pontnak sem örült volna. Van étvágya a mesternek, az biztos, kár, hogy nem érdeklődik a világban használt védő stratégiák, és játék iránt, el kéne utaznia egy hétre, Milánóba, nyaralni. Aztán Portugáliában borozni? Hátha megvilágosodása támad, és elutazik Amszterdaamba. Ha beszív, láthatja Cryuffot, vagy együtt szambázhat Nestával. Csak ne hogy beugorjon neki Puskás Pancho a Reálból, aki mondta, hogy mindig több gólt kell rúgni, mint amennyit kapunk. Mert akkor maradna minden a régiben, Dzsudzsák elszalad a szélen, igaz, gól nem születik, egy sem, mert már nem az eredmények a fontosak, hanem az érzések. Majdnem legyőztük Erdélyt, bocs, megbosszultuk Bukarestet, a MÁV meg szophat, hülye vasutasok!
Most, legalább van négy évünk, hogy új csapatot építsünk. Persze, pár kérdésre adott a válasz. Dudzsák, Hajnal, Tőzsér, Guzmics, Korcsmáros, Rudolf eddig is megfelelt. A kapus, Bogdán helyére meg csak találunk valakit, ki képes segíteni a csatárok munkáját.