Gyuri szerint a jövővel mindig számolni kell, különösen, ha már a jelen is eredménytelen.
Méghozzá tömegesen jelentkeznek Marinál, aki emiatt a fogadói iroda nyitva tartását kénytelen volt megduplázni: így már egy óra sem elég, hogy regisztráljuk a lúzer novíciákat. Pár példa arra, hogy ha mindenkit felvennénk, kicsi lenne hozzá a 4-es Metró (ez az édes, meleg, kedves kuckó, amit halálos veszedelem fenyeget, de majd erről később…).
Először is itt van a Parlament őrsége abban a pipec kis egyenruhában, amit 200 millióból csináltatott Kövér a szolgáknak. A szűkös költségvetés ellenére szépen sikerült, tényleg olyan, mintha a két világháború közt lennénk, még nyerő állásban. Kár, hogy akkor a Don kanyarba nem jutott Horthy reprezentációs keretéből, igaz, most sincs másként, mert ebből a pénzből maximum két-három rakétát vehettünk volna Grippenekre, így viszont madárijesztőnek meglehetősen drága. Öt perc vita azért volt. Máté szerint most őket utálják a legjobban, pedig hát az a csüngő bajszú, sovány, de mégis Kövér ember találta ki az egészet. Gyuri viszont helyesen érvelt, az új ruhában még évekig kihúzzák a legnagyobb hidegben is, ha esetleg késik az unortodox út sikere a világban.
Szőcs Géza esete édesapjáról kicsapta a biztosítékot. Kiderült a mocskos szájú román sajtóban, hogy a Securitate alkalmazásában az édesapja jelentéseket írt, és ami szexi, a fiáról is. A vita azon volt, hogy vegyük fel Gézát, vagy inkább hagyományt törve, az édesapját, poszthumuszként a lúzerek közé. Volt, aki nem tekintette belügynek, de ezt trianoni alapon visszautasítottuk. Magyar ember magyar ember, akár besúgott, akár besúgó. Jeszi csúcsformában volt, és elképzelte azt a szomorkás esti kolozsvári jelenetet, amikor a novemberi hideg miatt mindenki a hideg lakásban ücsörgött az üres teája fölött, és egymást nézte. Géza fiatal volt, és szeles, oda is vágta az apjának: miért nézel engem ilyen hosszan édesapám? Mire az öreg felsóhajtott: hát, mert rossz a tévénk fiam. Most kiderült, hogy nem azért. Én nem szavaztam, tartózkodtam. Történt velem ugyanis, hogy amikor a Pokorni megtudta, hogy az apja besúgó volt, elsírta magát a tömeg előtt. Na, én lúzer, ezek után átmentem apámhoz, és megkérdeztem tőle: ugye, apám, te nem voltál besúgó? Apám elpirult, én meg a föld alá süllyedtem, kétszer is, először ott a konyhában, másodszor a Történeti Levéltárban, amikor kikértük a rólunk vezetett kartotékokat. Apa és fia, két lúzer e hazában. Azóta kicsit tikkel a szemem, ha a Viki és bandája a besúgó aktákat emlegeti, még jó, hogy most sem szavazták meg Schiffer András (lúzer novícia) beadványát a titkosítás feloldására. Majd csak kihal az összes besúgott.
Indoklás nélkül elutasítottuk a Bárándy papa és fia kérelmét, még akkor is, ha tőlük függ a jövő ellenzéki összefogása. Kétségtelen, hogy Freud és Jung óta kétesélyes a meccs.
Deutsch Tamás szerelmeinek és feleségeinek esete felvetett egy módszertani és technológiai problémát. Gyuri szerint a jövővel mindig számolni kell, különösen, ha már a jelen is eredménytelen. Mondtam, hogy a Gyuri egy zseni. Vagyis az volt a kérdés, hogy Fesszel Krisztina, Urr Anita, Für Ágnes, Juhász Tünde után Deutsch új felesége kapjon-e hálóhelyet a Bosnyák tér egyik mellék vájatában? Még jó, hogy jelen voltam, mert logikából nem erősek a barátaim. Az kétségtelen, hogy a fogadó irodák csekély pénzt fizetnének besszre, és óriásit kaszálna az, aki hinne Tomiban, de. Érveltem. Ha feldobunk egy érmét, és az mindig a fejére esik, nem csökken az esélye annak, hogy a következő dobás írás lesz, sőt. Vagyis soha nem volt nagyobb esélye Tominak arra, hogy most, végre, megtalálta élete párját.
(Kár, hogy a matematikai valószínűség számítás – szart sem ér szívügyekben.)